Egy szezon után búcsúzik az F1GP.hu szerkesztősége
Kedves olvasóink! Fájdalom, de ismét búcsúzkodnunk kell. Reméljük, hogy most sem végleg, és a jövőben még találkozunk egymással, de egy nagy korszak az életünkben most kétségkívül lezárul. A tisztesség ezért úgy kívánja, hogy egy percre elcsendesedjünk, és visszatekintsünk arra, amit most némileg fájó szívvel a hátunk mögött hagyunk, mielőtt továbblépnénk, máris előretekintve az új feladatokra, „a következő szezonra”, mert hát az élet persze megy tovább, és ez így is van rendjén.
Kubica nem, Räikkönen igen - formálódik a 2012-es mezőny
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) szerdán nyilvánosságra hozta a 2012-es Forma-1-es világbajnoki sorozatra leadott nevezéseket. A lista egyelőre meglehetősen foghíjas, és jelen állapotában semmiféle meglepetéssel nem szolgált. Ennek apropóján, három nappal az idei szezon vége után áttekintjük, hogy festenek jelenleg a csapatok jövő évi felállásai.
A Lotus versenyzőjeként tér vissza az F1-be Kimi Räikkönen
A Lotus Renault GP bejelentette, hogy kétéves szerződést kötött Kimi Räikkönennel, így hivatalossá vált, hogy a 2007-es világbajnok két év kihagyás után az enstone-i istálló pilótájaként tér vissza a Forma-1-be. A finn versenyző hasznosnak ítéli a raliban töltött időszakot, ugyanakkor elismerte, egyre inkább visszavágyott az F1-be.
Csapattársak egymás ellen 3. - a végeredmény
A hétvégi Brazil Nagydíj leintésével véget ért a 2011-es Forma-1-es világbajnoki évad, így itt az idő, hogy mi is befejezzük korábban megkezdett sorozatunkat, és szemügyre vegyük, hogy az éves összesített statisztikák alapján mely pilóták nyerték a házon belüli párharcot csapattársukkal szemben.
2011 November 08. Kedd
2011 Október 31. Hétfő
2011 Október 24. Hétfő
2011 Október 17. Hétfő
2011 Szeptember 21. Szerda
2011 Szeptember 10. Szombat
2011 Szeptember 07. Szerda
2011 Augusztus 31. Szerda
2011 Augusztus 27. Szombat
2011 Augusztus 24. Szerda
2011 Augusztus 05. Péntek
2011 Augusztus 02. Kedd
2011 Július 29. Péntek
2011 Július 26. Kedd
2011 Július 24. Vasárnap
2011 Július 23. Szombat
2011 Július 21. Csütörtök
2011 Július 15. Péntek
2011 Július 10. Vasárnap
2011 Július 09. Szombat
2011 Július 08. Péntek
2011 Július 07. Csütörtök
2011 Június 30. Csütörtök
2011 Június 29. Szerda
2011 Június 28. Kedd
2011 Június 24. Péntek
2011 Június 23. Csütörtök
2011 Június 21. Kedd
2011 Június 17. Péntek
2011 Június 16. Csütörtök
2011 Június 13. Hétfő
2011 Június 12. Vasárnap
2011 Június 10. Péntek
2011 Június 09. Csütörtök
2011 Június 07. Kedd
2011 Június 04. Szombat
2011 Június 03. Péntek
2011 Május 27. Péntek
2011 Május 25. Szerda
2011 Május 23. Hétfő
2011 Május 21. Szombat
2011 Május 19. Csütörtök
2011 Május 18. Szerda
2011 Május 13. Péntek
2011 Május 09. Hétfő
2011 Május 08. Vasárnap
2011 Május 05. Csütörtök
2011 Május 04. Szerda
2011 Május 02. Hétfő
2011 Április 29. Péntek
2011 Április 22. Péntek
2011 Április 21. Csütörtök
2011 Április 07. Csütörtök
2011 Április 06. Szerda
2011 Április 05. Kedd
2011 Április 01. Péntek
2011 Március 25. Péntek
1