Button: Időben váltottunk, ennek köszönhetjük a dobogós helyezést

Borbás Bálint , 2011 November 27. Vasárnap 21:31

Mivel a világbajnoki cím sorsa már korábban eldőlt, Jenson Button azzal a céllal utazott Brazíliába, hogy megőrizze 2. helyét az egyéni pontversenyben, amelyhez elsősorban a ferraris Fernando Alonso támadásait kellett kiállnia. A sors úgy hozta, hogy ők ketten vasárnap össze is kerültek a pályán, de végül a brit és a McLaren jött ki győztesen a kiélezett csatából. Button szerint elsősorban a jó taktikának köszönhetően.

demo

A verseny első szakaszában még úgy tűnt, a Ferrari a szezonzárón képes lehet a McLaren fölé kerekedni, hiszen Alonso előbb a rajtnál Lewis Hamiltont, majd később, egy remek manőverrel Buttont is megelőzte a pályán. A végén, a közepes keverékű gumikon viszont fordult a kocka, és az ekkor már jóval gyorsabb tempót diktáló Button könyörtelenül visszavette a 3. helyet a spanyoltól, amivel év végi 2. helyét is bebiztosította.

 

„A lágy gumikon lassú voltam, ezért a csapattal úgy döntöttünk, hogy az utolsó két etapban már közepes keveréket használom, és ez abszolút bejött. A Ferrari szenvedett ezen a keveréken, úgyhogy könnyedén el tudtam húzni Alonso mellett. De amúgy is, ekkor minden köröm olyan volt, mintha épp kvalifikációt futnék”- mutatott rá a hétvégén kalocsai mintás overálban versenyző mclarenes, hogy elsősorban minek köszönheti interlagosi 3. helyét.

 

Button ezután azt is hozzátette, amilyen esélytelen volt Alonso vele szemben a védekezésre a verseny záró szakaszában, épp olyan reménytelenül vette fel ő is a harcot a spanyollal szemben a futam elején, még a lágy abroncsokon.

 

„Fernando nagyon közel került hozzám az 5-ös kanyarból kijövet, ezért próbáltam zárni a belső ívet a 6-os kanyar előtt, de tudtam, hogy ott, a poros íven, nagyon könnyen blokkolnak a kerekek. Hátranéztem, hogy hol jön ő, aztán újra előrepillantottam, és egy csomó törmeléket láttam magam előtt, amik nyilván Michael (Schumacher) defektje nyomán maradhattak még ott. Nem akartam ezeken áthajtani, de balra nem húzódhattam, mert ő már ott volt mellettem, úgyhogy kénytelen voltam besorolni mögé”- emlékezett vissza végül a brit a versenynek arra a szakaszára, amikor még nem neki állt a zászló az Alonso elleni külön csatában.

 
Az F1GP kiadója az ASZA Bt. © 2011 Minden jog fenntartva

Coded by Olé | Tárhely és domain: Tárhely.com | Szerver hosting: EzIT | Életbiztosítás