Horner csodálja, hogy Vettel eljutott a célig a Brazil Nagydíjon

Horváth Miklós , 2011 November 28. Hétfő 16:20 | Frissítve: 2011 November 28. Hétfő 17:23

A Red Bull Racingnél meglepve tapasztalták, hogy Sebastian Vettel célba tudott érni a Brazil Nagydíjon, azok után, hogy autójának sebességváltójával már a futam ötödik körében komoly problémák léptek fel. A világbajnok csapat főnöke, Christian Horner elmondta, végig nagyon aggódtak, a német pilóta és mérnökei viszont ragyogóan kezelték a helyzetet, aminek köszönhetően a második helyet sikerült megszereznie.

demo

„Már az ötödik körben láttuk, hogy a sebességváltó olajszintje csökkenni kezdett. Először úgy tűnt, legfeljebb a táv feléig tud menni, de végül stabilizálódott a folyamat. Informáltuk Sebastiant, aki próbált alkalmazkodni a helyzethez, és változtatott vezetési stílusán. Mark utolérte őt, Sebastian pedig rádión közölte, hogy az első kanyarban el fogja engedni őt, amit meg is tett. Ezután Mark a saját versenyét futotta, mi pedig a probléma kezelésére koncentráltunk”- nyilatkozta a leintést követően Horner az Autosportnak.

 

Annak ellenére, hogy Vettelnek minden egyes körben magasabb sebességi fokozatban kellett autóznia, a tempója továbbra is nagyon jó volt, így a fő kérdés az volt, mennyit őriz meg előnyéből előbb Alonsóval, majd a harmadik helyre fellépő Buttonnal szemben. A Red Bull csapatfőnöke szerint kisebb csoda, hogy a német pilóta eljutott a célig, amiért komoly elismerés jár Vettel mérnökeinek is.

 

„Nem hiszem, hogy akár egy csepp olaj is marad a sebességváltóban, mert az első öt körben szó szerint teljesen elfolyt. Éppen ezért a képernyőre tapadtunk, és figyeltük az adatokat, hogy lássuk, eljut-e a futam végéig. Egy rendkívül érett és megfontolt vezetést láthattunk, és kiváló kommunikációt a mérnökök részéről, akik végig segítettek neki a helyzet orvoslásában”- hangzanak Christian Horner dicsérő szavai.

 

Interlagosi diadalával Webber idei egyetlen futamgyőzelmét aratta, és megszerezte az egyéni bajnokság harmadik helyét is. Mindez persze rögtön olyan pletykát indított, miszerint a Red Bull szándékosan alakította így a helyzetet, de Horner csak nevetni tud az ilyen elméleteken.

 

„Bárki, aki hallotta a beszélgetést a versenymérnökök között, vagy látta, milyen komoly munka folyik hátul a garázsban a sebességváltó miatt, tapasztalhatta, hogy a helyzet abszolút valódi és őszinte volt. Természetesen mindig lesznek, akik elméleteket gyártanak, de valóban probléma volt a sebességváltóval”- zárta le a témát a Red Bull Racing csapatfőnöke.

 
Az F1GP kiadója az ASZA Bt. © 2011 Minden jog fenntartva

Coded by Olé | Tárhely és domain: Tárhely.com | Szerver hosting: EzIT | Életbiztosítás