A McLaren 2012-ben nem csak megközelítené, de le is győzné a Red Bullt

Horváth Miklós , 2011 November 29. Kedd 15:00 | Frissítve: 2011 November 29. Kedd 15:08

A konstruktőri bajnokságban idén második helyen záró McLaren csapatfőnöke hisz benne, hogy képesek lesznek olyan autót építeni a 2012-es szezonra, amellyel legyőzhetik az idén megállíthatatlan Red Bull Racinget. Martin Whitmarsh az évad során mutatott fejlődés után nem lát okot rá, hogy miért ne lehetnének ők a világbajnokok jövőre, hiszen véleménye szerint ehhez minden feltétel adott számukra.

demo

„Teljesítmény és megbízhatóság szempontjából nagyon jó munkát végeztek, de ez megváltozhat. Mi is ott voltunk. Voltak egymás utáni világbajnoki győzelmeink, amelyek után visszaestünk, ezért támadnunk kell, és hajtani érte”- jelentette ki az Autosportnak Martin Whitmarsh, utalva az 1998-ban és 1999-ben begyűjtött bajnoki címeket követő gyengélkedésre.

 

A McLaren csapatfőnöke ismét elmondta, tanultak az idei leckéből, miszerint rögtön az év elejétől versenyképesnek kell lenniük, ha eséllyel akarnak harcba szállni az év végi elsőségért. A mérnökök első visszajelzései alapján az új autóval ez valóra válhat, ugyanakkor azzal is mindenki tisztában van Wokingban, hogy a téli időszakban nehéz megjósolni, mennyire lesz gyors az új autó.

 

„A szezon során kéthetente látni lehet, hogy mit csinálnak a riválisok, így van viszonyítási pont. Télen azonban mindenki eltűnik a radarról, és vakon repülünk. Célokat tűzöl ki magad elé, és ha eléred azokat, kezdesz hinni benne, hogy képes vagy megcsinálni. Jelenleg volt egy jó hetünk, úgyhogy elég bizakodó vagyok. Ezt a lendületet kell tartanunk. Azt gondolom, a csapat jól dolgozik, és biztos vagyok benne, hogy mindkét pilótánk jó formában lesz a következő évre”- mondta Whitmarsh.

 
Az F1GP kiadója az ASZA Bt. © 2011 Minden jog fenntartva

Coded by Olé | Tárhely és domain: Tárhely.com | Szerver hosting: EzIT | Életbiztosítás